Pataki László: Begubóztak az igazi ötvenhatosok

Szerényen „másodállású forradalmárnak” nevezte magát Pataki László, aki a szabadságharc leverése után sem hagyta abba szervezkedést. Nem véletlen szerinte, hogy 56 igazi hősei mind begubóztak – sok szemét dolog történt azóta is.

– Ön szerint ki az igaz ötvenhatos? 

– Jó néhányat felsorolhatnék, a teljesség igénye nélkül. Hegedűs Laci, Hrabovszky Laci, Dénes Jancsi, Papp Jóska, Fónay Jenőt is ide sorolom. De sajnos ők is egymás ellen fordultak. Rácz Sanyi is nagy történelmi név. Most Izsákon elvonultan él (sajnos az interjú elkészülte után elhunyt – a szerk.). Gondolhatja, ha ezek az emberek begubóznak, akkor itt sok szemét dolog történhetett. El vagyok keseredve.

– Megbánta, hogy részt vett a forradalomban? 

– Soha.

– Hogyan került a forradalmárok közé? 

– Rákosszentmihályon laktam, akárcsak most. A forradalom kitörésének harmadik napján a barátaimmal úgy döntöttünk: nekünk is kell tennünk valamit. Az első utunk a Magyar Dolgozók Pártja helyi székházához vezetett. Bementünk az épületbe és azt mondtuk: elfoglaltuk. Október 28-án az új székházunkban lakossági fórumot hívtunk össze. Közben kapcsolatba kerültem Markovics Kálmánnal, volt iskolatársammal, aki akkor az egyetemi katonai alakulatnál töltött be törzsparancsnoki tisztséget. A fórumon javasolta, hogy katonailag erősítsük meg a környéket. Teherautóra ültünk, bementünk a Piarista közbe, ahol néhányan fegyvert kaptunk. Onnan tovább mentünk a Corvin közbe, ahol rengeteg lőfegyver volt, megpakoltuk a teherautónkat és vittük Rákosszentmihályra.

– Hány évesek voltak? 

– Húsz-harminc évesek, én huszonnyolc. Felderítést végeztünk a környéken, és őrszolgálatot láttunk el. Erre azért volt szükség, mert bár kivonultak a szovjetek a fővárosból, de Árpádföld határánál állomásoztak tankokkal, nehézfegyverekkel, tehát komoly harci előkészületek zajlottak. Mivel a tanácsrendszer szétesett, fő feladatunk kezdetben a lakosság ügyes-bajos dolgainak intézése volt, mint például a kenyérellátás biztosítása, a holtak eltemetése, a Vöröskereszt szervezet újjáalakítása. Az őrszolgálatokat, az őrjáratokat elláttuk, de éjszaka otthon aludtunk. Mondhatnám, másodállású forradalmárok voltunk.

– Ekkor már tudták, hogy a szovjetek támadni fognak? 

– November 1-je után vészterhes hírek érkeztek a szovjet hadsereg mozgásairól.

November 3-án borzalmas reggelre, iszonyatos ágyúdörgésre riadtunk és Nagy Imre miniszterelnök hajnali rádiós beszédére.

Ebből tudtuk, hogy itt a vég, de azonnal összejöttünk a bajtársakkal és elhatároztuk, hogy egy másik helyre távozunk, mert sejtettük, hogy a szovjetek és az ávósok elözönlik Rákosszentmihályt. Tíz-húszas csoportokban, iskolákban helyezkedtünk el. Engem akkor már sodortak az események.

– Igazi harci cselekményben nem vettek részt, akkor miért kapta másodfokú ítéletként az életfogytiglani börtönt? 

– A peremben a legsúlyosabb vád az volt, hogy röpcéduláztam, sztrájkokat szerveztem, másrészt kapcsolatot létesítettem különböző „ellenforradalmi bandákkal”, sőt érintkezésbe léptem külföldiekkel is. Társaimmal a szovjet invázió után mindent elkövettünk, hogy gyengítsük a fennálló rendszert. Markovics Kálmán iskolatársam és Falk Öcsi nyugatra távoztak. Engem is hívtak, de nem mentem, hiszen feleségem utolsó hónapos terhes volt. Markovics azonban leveleket írt nekem és én válaszoltam neki. Nem tudtam, hogy minden levelünket elolvassák, majd visszaragasztják a borítékot.

– Mikor tartóztatták le? 

– Március 14-re virradó hajnalon. Azt meg kell jegyeznem, hogy társaimat akkor már begyűjtötték – Balogh Józsefet elsőként –, és nem értettem, hogy engem miért hagynak szabadon. Feszült napok voltak ezek, később tudtam meg, hogy velem azért vártak, mert külföldi kapcsolataim voltak és el akarták kapni a külföldi összekötőt. Nem sikerült.

– Mi volt az ítélet? 

– Életfogytiglan. Első fokon Tutsek Gusztáv ítélt el, mint másodrendű vádlottat tizennégy évre. Ülnökök voltak Györe József, a Rákosi-rendszer volt belügyminiszter-helyettese és Szente József, volt ÁVH-s ezredes. A jegyző egyébként Torgyán József volt.

– Meddig volt börtönben? 

– Hat évig, több helyen is.

– A feleségét és gyermekét láthatta? 

– Mivel nagyítéletes voltam, évente két, tízperces beszélőt engedélyeztek sűrű rácson keresztül, ahol egyszerre ötvenen beszéltek, elítéltek és látogatók. Mögöttünk álltak a smasszerek. Ennyiszer láttam a feleségemet, a fiamat egyszer sem.

– Mikor szabadult? 

– Az 1963-as amnesztiával szabadultam. A családom várt. A Mélyéptervhez kerültem dolgozni, ahol a bátyám dolgozott és huszonöt évig ott maradtam technikusnak, a nyugdíjazásomig.

– Végigkísérte az életét 1956? 

– Korlátok vettek körül. A főnököm fel akart terjeszteni kiváló dolgozónak, de mondták neki, inkább mást javasoljon.

A rendőrök is ellenőrizgettek, egészen 1989-ig megfigyeltek.

– Vajon miért nincs egységes megítélése 1956-nak?

– Szinte annyi ötvenhatos egyesület, szövetség van, ahány ötvenhatos él még. Ez talán magyar betegség, nem tudom. Én nem vagyok tagja egyetlen szervezetnek sem.

(A portréfotót Ványi Ákos készítette).