Király Béla: Ez volt életem csúcspontja

Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka élete csúcspontjának tartotta 1956-ot. A néhány éve elhunyt vezérezredes szerint a Kádár-korszak bűne az is, hogy a forradalom megosztja az országot.

– A kórházban, betegágyban érte a hír, hogy kitört a forradalom.

– Négy évig voltam a halálos zárkában és utána kerültem az életfogytosokhoz. 1956 szeptemberében rehabilitáció nélkül engedtek ki a börtönből. Két nap múlva otthonomban felkeresett három ember, az egyik Ádám György volt, a közgazdasági egyetem professzora. A következőket mondták: Nagy Imre tudtával és beleegyezésével felkérnek arra, hogy vállaljam a Honvédelmi Minisztériumban egy új honvédség felépítését. Akkor már minden minisztériumban volt egy-egy kiszabadult emberük, akik készültek a változásra. Megkérdezték, vállalom-e? Azt válaszoltam, ha ez kommunista párt tagságával jár, akkor nem. Biztosítottak, hogy nem kell újra belépnem a pártba. Elvállaltam. Október 22-én egy kis műtétet hajtottak végre rajtam, így ért a forradalom, majd 29-én egy delegáció keresett meg a Deák térről, hogy menjek a rendőr-főkapitányság épületébe, mert meg akarják alakítani a nemzetőrséget. Akkor már ott voltak a Corvin köziek, a Széna tériek, egyszóval a jelentős forradalmi csoportok és a harcoló honvéd alakulatok vezetői. Elmentem velük, és még aznap megalakítottuk a Forradalmi Karhatalmi Bizottságot, s megválasztottak annak elnökévé. Este átmentünk Kopácsi Sándorral, Budapest rendőrfőkapitányával a parlamentbe Nagy Imréhez ezzel a határozattal, aki akkor együtt volt Tildy Zoltánnal és Vas Zoltánnal. Elfogadták a döntésünket.

– Kopácsi lett az ön helyettese. Megbízott a rendőrfőkapitányban? Ő egy percet sem ült azelőtt, kommunista volt.

– Megbíztam. Igaz, ő annyira meggyőződéses kommunista volt, hogy a megalakult MSZMP vezetőségében is ott volt Kádár János mellett.

De annyit a régi kommunisták közül senki nem tett a forradalmárok védelmében, mint Kopácsi.

Kiengedte a Deák téri főkapitányság pincéiből a politikai foglyokat, a szabadságharcosokat és később is megparancsolta a rendőreinek, hogy a forradalmároknak védelmet kell adni. Nem véletlen, hogy a nemzetőrség is a kapitányság épületében alakult meg. Tiszta erkölcsű magyar volt. Nagy Imréből, a kommunistából, talán nem az egyik legnagyobb magyar lett?

– Maléter Pál november 2-án honvédelmi miniszter lett. Nem volt féltékeny önre?

– Dehogynem. Szűcs Miklós vezérkari ezredes – aki Maléter jobb keze volt – leírta a könyvében, hogy Maléter csupán a néphadsereg megreformálását akarta. De a forradalmárokat, a szabadságharcosokat, a nemzetőröket nagyon kritikus szemmel nézte, fel akarta oszlatni őket, vissza akarta küldeni őket a munkapadokhoz, az iskolákba.

– Ezek szerint Pongrátz Gergelynek, a Corvin köz főparancsnokának igaza volt, hogy Maléter ellenségesen viselkedett a forradalmárokkal, rájuk lövetett?

– Október 23-án Malétert kiküldték, hogy három tankkal tegyen rendet a Kilián laktanya körül. Nem csak kész volt lőni, hanem az egyik ágyút ő irányította rá egy Corvin közi szabadságharcos-fészekre, amit kilőttek.

Pongrátz Gergelynek tehát teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy az Üllői útra egy koporsósort tettek ki, amelyekben Maléter áldozatai voltak. Ez történelmi tény.

– Ha Maléter Pál önt is le akarta tartóztatni, akkor mennyiben volt ő forradalmár?

– Itt vannak az ellentmondások. Maléter október 28-án felismerte a forradalmi helyzetet. Október 28-án átlendült a ló másik oldalára: őrült szovjet ellenes kijelentéseket tett és megüzente Bata István hadügyminiszternek, hogy a jövőben neki ne adjanak parancsot, mert nem hajtja végre. Tehát Maléter száznyolcvan fokos fordulatot tett.

– Ezek után miért akarta önt letartóztatni?

– Az események összefüggnek. November 1-jén Nagy Imre idegesen felhívott telefonon, hogy ostromolják a Külügyminisztériumot. A nemzetőreimmel három teherautóval mentünk oda, és körbevettük az épületet. Majd bementünk és sikerült lecsendesíteni az ott lövöldöző szabadságharcosokat, akik a Széna térről érkeztek Dudás József utasítására. Azt mondták nekik, hogy árulók vannak a Külügyminisztériumban és a szovjeteknek dolgoznak a külügyesek. Dudás aláírásával mutattak is egy parancsot adó levelet. Lényeg az, hogy leszereltük őket, mert szó sem volt árulásról. Felvilágosítottam a szabadságharcosokat, hogy őrültséget követtek el, mert éppen most váltanak az ENSZ-szel táviratot, hiszen a Nagy Imre-kormány az ország semlegességét akarja elfogadtatni, éppen ezt zavarták meg.

– Dudás tudta, hogy mire adott utasítást?

–Behívattam magamhoz  s megkérdeztem tőle: Hogyan tudtál ilyen parancsot kiadni? Azt válaszolta, hogy ő a Külügyminisztérium megtámadására nem adott parancsot, a nevét aláhamisították. Ezután hosszan elbeszélgettünk és mivel nem volt olyan dolog, ami miatt Dudást le kellett volna tartóztatnom, visszaadtam a fegyverét s elköszöntünk egymástól. Bizonyítékok híján Dudás József esetleges letartóztatása – aki a Szabad Nép székházától úgy jött el, mint egy hős, akár egy másik fegyveres harc kibontakozásához is vezethetett volna a felkelők között. Nem sokkal később felhívott Maléter, aki felelősségre vont, hogy nem tartóztattam le Dudást, majd közölte velem, hogy megparancsolja, tartóztassam le. Erre azt válaszoltam: Ne haragudj, de te a Nemzetőrség főparancsnokával beszélsz és a parancsodat nem vagyok hajlandó végrehajtani, még ha honvédelmi miniszter is vagy. Egyedül Nagy Imrének vagyok köteles engedelmeskedni. Élessé vált a párbeszéd, a végén azt mondta a telefonba, hogy akkor téged tartóztatlak le. Azt feleltem: Próbáld meg! Tehát ez volt a története a letartóztatási parancsomnak.

– Akkor végül is elmaradt a letartóztatása?

– El, mert november 4-én Maléter Pált tartóztatták le a szovjetek.

– 1956. november 4-én az országot elözönlötték a szovjet csapatok. Ön ekkor hol volt, mit tett?

– A Deák téren voltam. A K-telefonon óránként beszéltem Nagy Imrével és folyamatosan jelentettem neki a harcok helyszíneit, azt, hogy hol zajlanak nagyobb összecsapások. Éjjel fél kettőkor szovjet páncélos egységek haladtak el előttünk a Deák téren és a parlament irányába dübörögtek. Ekkor újra felhívtam Nagy Imrét és jelentettem neki, hogy egy szovjet harckocsi oszlop, összesen huszonöt tank halad az Országház felé, tíz perc múlva a téren vannak. Erre csak annyit mondott: Köszönöm, nem kérek több jelentést. Ez akkor érthetetlen volt, azon túl, hogy nem tudtunk semmit Maléter Pálról.

– Tehát nem volt, aki parancsot adjon. Ön mit tudott tenni?

– Én parancsot adtam az embereimnek, hogy tíz teherautóval Budára, a Manrézába (szerzetes központ) megyünk.

– Nem értem: Nagy Imre nem kért több jelentést öntől, de hajnalban elhangzott a híres, világot bejárt miniszterelnöki beszéd.

– Azt tette, ami két órával azelőtt javasoltam. Világossá vált számára, hogy a szovjetek nem alkudoznak, támadnak. Naivan, szinte végletekig hitt a szovjetek adott szavában s tisztességében. Ő akkor már azt is eldöntötte, hogy munkatársaival elfogadja a jugoszláv nagykövetségre a meghívást, a biztonságos menekülés egyetlen útját.

– Ön a felkelőkkel, a nemzetőrökkel Buda felé vette az irányt. Mi történt később?

– A Manrézánál nem álltunk meg, hanem felmentünk a Szabadsághegyre, a szabadsághegyi nagyszállóhoz. Ez lett a támaszpontunk. Közben folyamatosan jöttek a szabadságharcosok, több ezren lehettünk, árkokat ástunk, berendezkedtünk a védelemre. November 8-án hajnalban azonban elhagytuk a terepet, mert tudtuk, hogy a szovjetek nagy erőkkel fognak bennünket támadni és elmentünk Nagykovácsiba, ahol szintén volt egy váltóállásunk.

Egyébként erről a nagykovácsi csatáról (amelyet többen azóta is legendás túlzásnak tartanak – a szerk.) a szovjet ellenfelünk, Malasenkó altábornagy írt az emlékirataiban.

– Ön mikor hagyta el az országot?

– Előbb a móri horpadáson keresztül a Bakonyba mentünk, ahol már több mint kétezer szabadságharcos várt bennünket. Követtek bennünket a szovjet helikopterek, tankok az erdőbe, de nem mertek bennünket megtámadni. November végén léptük át a határt a jáki templomtól nem messze. Az osztrák határőrségnek átadtuk a fegyvereinket.

– 1956 Magyarországnak, a világnak mit jelentett?

– Rengeteget. Nagy nyugati gondolkodókat indított meg, jó néhány neves francia, olasz kommunista a kommunizmus végét jósolta. A magyar forradalom végül is kommunista világrendszerek végének kezdetét jelentette. A történelemben kis idő, hogy ez eltartott még harminc évig. A Szovjetunió bomlása ezzel kezdődött el. A magyar nép jó híre soha úgy nem csillogott a nyugati országokban, mint akkor. Érezték, hogy ez egy őszinte, tiszta harc volt, a magyar nép harca egy velejéig rohadt, elvetemült elnyomóval szemben.

– 33 évig volt emigrációban. Megbánta, hogy a forradalom mellé állt?

– Soha nem bántam meg. Az életemet a legteljesebben a forradalom töltötte ki, az életem csúcspontját jelentette.

– Csúcspont. Mégis, a forradalom megítélése miért osztja meg a társadalmat és az ötvenhatosokat?

– Számomra érthetetlen, hogy a véres Kádár-rezsim miként tudta ennyire elbódítani, átnevelni az embereket. Másrészt bizonyos politikai erők tudatosan osztják meg a nemzetet és ebben sajnos a jobboldal is szerepet játszik. Magamat se bal-, se jobboldalinak nem tartom, én magyar vagyok.

Király Béla vezérezredes, hadtörténész, politikus 2009-ben hunyt el.