Hrabovszky László: Mi csendes ötvenhatosok vagyunk

Budapesten érte a forradalom Hrabovszky Lászlót, aki a Műegyetem hallgatója volt. Hazament Békéscsabára, s tevékeny részese volt a „vörös” Viharsarok „fellázításának”.

– Ki az igazi ötvenhatos?

– Például Fekete Pál, akit nem is ismernek. Sok ilyen forradalmár van, akit alig ismerünk, mint Hegedüs Lacit vagy Regéczy Laci, őket is igazi ötvenhatosnak tartom.

– És Mécs Imréék?

– Erről az a véleményünk, hogy árulók, ötvenhat árulói. Kezdeményeztünk Göncz Árpáddal egy beszélgetést is, Mécs Imrének több nyílt levelet is írtunk. Mi már ezekkel az emberekkel nem tudunk közösséget vállalni, saját magunkat, az öregeket csendes ötvenhatosoknak hívjuk, akikben még él 1956 szelleme.

Már nem ülhetnek egy asztalhoz: Regéczy-Nagy László és Mécs Imre / Fotó: MTI
Már nem ülhetnek egy asztalhoz: Regéczy-Nagy László és Mécs Imre / Fotó: MTI

– Önnek mint műegyetemistának mikor kezdődött a forradalom?

– Korán, mert a műegyetem forradalmi bizottságának tagjaként a főváros XI. kerületéért feleltem. Október 25-én felhívtam Apró Antalnét (Gyurcsány Ferenc anyósát – a szerk.), a kerületi pártbizottság első titkárát, aki fogadott. Egy nagy teremben ott volt az egész pártbizottság. Átnyújtottuk nekik az egyetemisták tizennégy pontját, és részleteztük, hogy mit értünk a pontok alatt. Aztán kérdeztem Aprónétól, hogy vannak-e itt a rendőrségen politikai foglyok? Áthívatta a rendőrkapitányt, aki előadta, hogy izgatásért ülnek a zárkában. A pincebörtönben kilenc őrizetes volt, ötüket izgatással gyanúsítottak. Kérésemre a rendőrkapitány ezt az öt embert azonnal elengedte. Ez indított arra, hogy tevőlegesen is részt vegyek a forradalomban.

– Budapesten maradt?

– Október 26-án autóstoppal Szolnokra, majd onnan vonattal Békéscsabára mentem, hogy lássam a szüleimet és mennyasszonyomat. Este érkeztem meg, a vasútállomásról kilépve a tömeg éppen azt figyelte, hogyan verik le a vörös csillagot az épület tetejéről. Miután sikerült, megtapsolták, majd az emberek elindultak a főtér felé, ahol a nyomda is volt: várták, hogy a Békés megyei követeléseket – amit színészek és újságírók fogalmaztak – kinyomtassák. A tüntető tömeg engem is magával ragadott. Este tíz óra tájban vagy tízezren lehettek már a nyomda előtt, amikor volt gimnáziumi társaim felismertek és rögtön szóltak Kaskötő István színházi dramaturgnak, hogy itt vagyok, Pestről jöttem. Kaskötő megkérdezte, mit tudok a fővárosi eseményekről, mert itt az emberek semmit. Hírzárlat van, a rádió nem mond semmit, csak zenélnek. Elmondanád, hogy mi történt Pesten? – kérdezte, majd négyen a nyakukba emeltek, vállukra álltam és a sok ezer ember előtt, óriási lelkesedéssel elmondtam, hogy mi történt október 22-én az Országháznál, majd a Magyar Rádió elleni csatát, az országházi vérengzést, a Corvin közi felkelők hősiességét, egyszóval lépésről lépésre a forradalom eseményeit, aminek magam is részese voltam. Engem pesti küldöttnek tekintettek. Később a kihallgatásaim során az ÁVO kormánybiztosi ranggá emelte a szereplésemet, mintha engem a forradalmi egyetemisták küldtek le volna Békéscsabára szervezni az ellenállást, exportálni a forradalmat.

– Később mi történt?

 A forradalmi bizottság október 28-án meghívta a színész klubba Kiss József ávós őrnagyot, a békéscsabai ÁVO vezetőjét egy megbeszélésre. Én azt javasoltam, hogy adják át a fegyvert a rendőrségnek, az ávósoknak nem lesz bántódásuk. Erre Kiss József azt mondta, menjek vele a Munkácsy utcai ávós rezidenciára és adjam elő, mit akarok. Csaknem a teljes tiszti állomány együtt volt, vagy ötvenen, és elmondtam nekik, mi történt Pesten. Talán hihetetlen, de megrendülten hallgatták a Kossuth téri vérengzést és az események tolmácsolását.

– Egy húszéves fiatalember megdobogtatta az ávósok szívét a haza iránt?

– Igen. A fegyvert átadták, de valószínű csak egy részét, mert az ÁVO épülete egy titkos átjáró révén kapcsolatban volt a megyei pártházzal, és a fegyverek jelentős része a pártfunkcionáriusok kezére került. Ez később derült ki, amikor pár nappal később teherautónyi fegyvert foglalt le a forradalmi bizottság a katonaság közreműködésével. A katonaság sem volt egységes, mivel a hadosztályparancsnok, Tóth István alezredes a Békés megyei forradalmi bizottság tagja lett, szimpatizált a forradalommal, de amikor behívták a pártházba, ahol közölték vele, hogy mi ellenforradalmárok vagyunk és iszonyatos lesz a megtorlás, le kell bennünket tartóztatni, akkor megingott. Talán mert nagycsaládos ember volt és félt az esetleges következményektől, október 28-án az éppen a színészklubban ülésező forradalmi bizottság tagjait velem együtt letartóztatta.

– Mi történt ezután önökkel?

– A laktanyába vittek és magánzárkába csuktak bennünket. Egy órát tölthettünk a magánzárkába, mire a forradalmi bizottság más tagjainak a mozgósítására a tömeg észhez tért és körülvette a laktanyát. Az ingadozó hadosztályparancsnok oldotta meg a feszült helyzetet, mert kiengedett bennünket a zárkából és visszavitt a színházba. Óriási ovációval fogadtak minket, Tóth István alezredesből is a nép hőse lett. Pedig egy órával előtte még katonai bíróság elé akart bennünket állítani.

Hrabovszky László beszédet mond a Debreceni Egyetem melletti 1956-os emlékműnél rendezett ünnepségen /Fotó: MTI
Hrabovszky László beszédet mond a Debreceni Egyetem melletti 1956-os emlékműnél rendezett ünnepségen /Fotó: MTI

– Mi lehet az oka, hogy Viharsarok nagy többsége a forradalom mellé állt?

– Talán az, hogy ezt a vidéket egy nagyon vegyes – főként szlovák, magyar, román -, de jó lelkű, dolgos nép lakja. Könnyen manipulálhatóak voltak, és ezek a többnyire szegény emberek elhitték, hogy a kommunizmus nekik a jólétet hozza. Ám rájöttek hogy becsapták őket. Nem volt más választásuk.

– Úgy tudom, a vasutasoknak különösen nagy szerepük volt a forradalomban.

– Ők hozták a hírt, hogy Románia felől orosz utánpótlási egységeket szállítanak vonaton. A hír valósnak bizonyult és ezért a forradalmi bizottsággal egyetértésben a vasutasok úgy döntöttek október 28-a után, hogy Lökösházánál felszedik a síneket. A szovjet utánpótlás vasúton nem tudott elérni Békésbe. Később a súlyos ítéletek is igazolták, hogy érzékeny pontot találtunk. Közben a forradalmi bizottság gyűjtést rendezett, és élelmiszerekkel megrakott teherautók indultak Békéscsabáról Budapest felé: és osztottuk ingyen a krumplit, a hagymát, az alapvető élelmiszereket a főváros lakosainak. Engem november 4-e a békéscsabai származású Rábai Miklós, a híres néptáncos Bérc utcai lakásában ért. Hallottam, hogy Győrben esetleg új ellenkormány alakul, ezért november 11-én visszamentem ismét Békéscsabára, hogy ellenállást szervezzek. Bementem a megyei pártbizottságra és előadtam, hogy szakadjunk el a Kádár-kormánytól. Ekkor megmagyarázták nekem, hogy miért nem lehet: az erőviszonyok stb. Klaukó Mátyás elvtárs, az első titkár, aki eddig bujkált, már ismét átvette a hatalmat. A vádiratban az is szerepelt, hogy a párt vezetésével el akartam szakítani Békés megyét a Kádár-kormánytól.

– Ennyire naiv volt?

– Ennyire hittem abban, hogy ezek az emberek még megváltoztathatók. Néhány nap múlva azonban letartóztatták Fekete Pált, a forradalmi bizottság elnökét, ekkor már én is rájöttem, hogy baj van és elrejtőzködtem Békéscsabán, majd onnan felszöktem Pestre.

– Mikor tartóztatták le?

– 1957. május 9-én, az egyetemi diákszállón. Két nyomozó beültetett egy Pobedába és vittek vissza Békéscsabára.

– Jött a keserű pirula, a felébredés.

– Jött. Rám bizonyították, hogy gyújtólángot adtam a békéscsabai forradalomnak. A Békés megyei nagy perben életfogytiglani ítéletet kapott Fekete Pál, a másodrendű vádlott lett Tóth István hadosztályparancsnok, aki engem letartóztatott, majd elengedett, tizenöt évet kapott. A harmadrendű vádlott Huzsva Gyula megyei rendőrkapitány három évet kapott, Füzessy Ottó színész másfél évet, én mint ötödrendű vádlott tíz évet kaptam, a per harmadik legsúlyosabb ítéletét. A vasutasok hat-nyolc évnél kevesebbel nem úszták meg. Ezek az ítéletek is mutatják, hogy milyen széles társadalmi támogatottsága volt a Békés megyei szervezkedésnek.

Felvonulás Békéscsabán - már 1957-ben... / Fotó: Fortepan.hu
Felvonulás Békéscsabán – már 1957-ben… / Fotó: Fortepan.hu

– Büntetését holt töltötte le?

– Legtöbbet a Gyűjtőben ültem, de Vácot is voltam két és fél évet. Ott kezdeményező és vezető szerepet játszottam a börtönlázadásban.

– Miért kezdtek hét napig tartó börtönlázadásba?

– 1960. április 1-jén a párt utasításának megfelelően a Kádár-rendszer a nemzetközi elszigeteltség oldására az Elnöki Tanács újabb közkegyelmi rendeletet adott ki. Ennek értelmében feltételesen szabadon bocsátották azokat az ’56-os forradalmárokat, akiknek az ítélete nem haladta meg a hat évet. A részleges közkegyelem mellett egyéni kegyelemben részesítették többek között Farkas Mihály és fiát, Farkas Vladimírt, valamint Déry Tibort is. A párt holdudvarához tartozó, egyéni kegyelemmel szabadultak ügye mélyen felháborította a nagyon rossz körülmények között élő bennmaradó rabokat. A megtorlás nagyon kemény volt, a veréseken, meztelenül a falhoz állításon, a fejünkre húzott zsákokon túl súlyos ítéletek születtek. Társaimra még további két évi börtönt szabtak ki, főként munkások és katonák voltak. A mellettem lévő zárkában Székfy Szilárd százados megbolondult. A főkolomposságot öt hónapi kegyetlen kihallgatás után sem tudták rám bizonyítani, így megmaradt az eredeti ítéletem és a Gyűjtőbe kerültem.

– Mikor szabadult?

– Hat évi raboskodás után, 1963. március 26-án szabadultam. A mennyasszonyom, Gabriella megvárt, ma is a feleségem.

Hrabovszky László idén – 2015 – júniusban hunyt el.

(Kiemelt kép: MTI).

Check Also

Regéczy-Nagy László: Kádár és Göncz is „idejében váltott”

Regéczy-Nagy László nem harcolt az 1956-ben, de nagyon sokat tett azért, hogy a forradalom szelleme tovább éljen. Bár megúszhatta volna a börtönt, mégis hazajött: tisztességből.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.